Thienemann irodalmi alapviszonyai
A Jelenkorban olvasom Thienemann irodalomviszony-felosztását:
Az ókori előadott szövegeknél: előadó, alakuló szöveg, jelen levő közönség
A kódexmásolás korában: másoló, állandósuló szöveg, közeli közönség
A Gutenberg-univerzumban: szerző, állandó szöveg, távoli közönség
Így már milyen magától értetődő, de komoly filológiai munka volt ennek a kigondolása és -kutatása. A tanulmány szerzője, Nagy Imre felveti azt, hogy pont átalakuló korban vagyunk, a szöveghez fűződő alapviszonyok épp megváltoznak, de nem egyértelmű, hogy mi lesz az új viszonyunk.
Van egy kimondatlan örökkévalóság-elvárása sok szerzőnek. Nem remélhetjük reálisan, hogy amit írunk, fönnmarad, de (paradox módon) reméljük, hogy egyszer remélhetjük. Ha maga az irodalom teste sem állandó és viszonyai folyton változnak, mit reméljen az egyszeri szerző?