Senkik országa
A most országló rablóbanda sósavként marja szét a magyarok moralitását -- leginkább azzal, hogy mindig azt mondják, amit hallani akarsz.
Kevés van ennél veszélyesebb.
Mondják, hogy különlegesebb vagy másoknál azáltal, hogy ide születtél (és nem 500 km-rel bármely irányban arrébb).
Mondják, hogy tisztes szegénységben élő kisember vagy (és ennél igazán ne is akarj többet), de életmódodat veszélyeztetik. Kik? Épp mikor milyen ellenség a hasznos.
Mondják, hogy neked ne mondják meg. Te majd azt tudod jól. Te ravasz vagy, átlátsz, jobban tudod, összerakod a kettőt meg a kettőt, és bár 5 lesz a végeredmény, magyaros virtussal dobbantasz egyet, jól van az úgy, olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen, ez van, ezt kell szeretni -- mondogatjátok egymásnak a Nyomor utca 4-ben levő kocsma pultjánál.
A lélek legmélyére hatoló üzenet az, hogy minden rendben van úgy, ahogy van. Az uralkodók, a szemlélet, a szegénység, a csökkenő termelékenység, a fafejűség és ez a kurva magyar élet, minden úgy van jól, ahogy van. Ebből az is következik, hogy nem kell változtatni. Nem kell fejlődni. Nem kell jobbat akarni. (Sőt: gyanús, aki itt ugrál, intellektuáliskodik, fejlődni vágy.)
Süllyedsz. Gőgös mosolyod végén az a szar bugyborékol ki, amit az uralkodók belerotyogtattak a szádba. De az is jól van úgy. Biztosan volt oka.
Süllyed az ország.
Süllyed minden.
S marad a gőg. A semmifajta fedezettel nem megvédhető magyar gőg.
A gyógyulás első lépése annak elfogadása, hogy valakivé válnunk kell -- megszületni, majd virtussal dobbantani és könnyes szemmel giccset énekelni nem lesz elég.
A második: vér-verítéken összerakni minden területen tisztes teljesítményt.
Az unalmas -- és senkiknek sértő -- nóta újra: munka, tanulás és alázat.