Radnóti: Együgyü dal a feleségről
Radnóti Miklós Együgyü dal a feleségről alulértékelt szerelmes vers. Azt hiszem. De ki értékeli? Mindegy.
A legszebb 10 sorok egyike, amit olvastam, pedig látszólag semmi különös. Az ajtó kaccan egyet, hiszen ha valakivel élsz, akkor már a lépéséből, ajtónyitásából, hangjaiból hallod, hogy ő jött meg. Virágcserép, álmos szőke folt a hajban, ez egy berendezett élet, egy otthonos otthon, ahol a nyers létezés mellett megengedjük magunknak az esztétikum és harmónia luxusát. Legyen virág, mert szebb az úgy.
Az 5. sortól mondhatnánk úgy is, hogy "megtölti élettel az otthont", de akkor nem költők lennénk, hanem unalmasak.
De ami maga a verbális gyönyör, a tiszta egzisztenciális orgazmus: megérkezik, kezében egy kis semmiség (egy mákvirág szirma) és képes elűzni azzal a halált.
A mindig itt ólálkodó iszonyatot. A lábam alatt folyamatosan ott levő szakadékot. Embernek lenni annyi, mint tudni, hogy bármikor meghalhatok -- egyáltalán tudni, hogy meg fogok halni.
De amikor megjön a párom, képes ezt az iszonyatos űrt betölteni, mert ő a párom. Vele egész vagyok. És amikor egész vagyok, akkor nem számít a halál.
Azt hiszem, ez a legtöbb, amit 2 ember egymásnak adhat.