Európa elvesztette a hitét saját magában?
Európa közepén, történelmi távlatban értelmezhetetlenül magas jólétben és kényelemben élve ül veled szemben egy fiatal srác, és azt mondja: "mi az, hogy Európa?".
Nem érti, mik azok az értékek, amiket szinte az oxigénnél is természetesebbnek vesz. Emberi jogok, jólét, melegvíz a csapból, jó minőségű és bőséges étel, fűtött otthon és perspektíva. ~80 éve ért véget a világháború, és túl kényelmes lett a béke. Alig 150 éve még gyerekek dolgoztak a bányákban, lám, milyen magától értetődő, hogy Európában ilyesmi már (nagyrészt) nincs.
De az ijesztő nem ez.
Hanem az, hogy nem hiszi, hogy befolyása lenne a jövőre. A demokráciát üresnek látja, a kontinentális szövetségi rendszereket pipogyának, a jövőt ugyanolyannak, mint a jelennek. A nagy orosz művelet megtörtént: időtlenségbe tolta a fennálló struktúrákat. Nem kell ugrálni, hiszen úgysem lesz jobb, ám jól vigyázz, mert lehet rosszabb. A felvilágosodás előtti korok állott levegőjét kiengedték a palackból.
Értem, hogy Oroszország és az USA jelenlegi adminisztrációjának érdeke, hogy nemzetállamokra bontsa vissza Európát és gyengítse azt a politikai és gazdasági tömböt, ami együtt világhatalmi tényező. Ezt én értem. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy egy európai ember ennek szurkoljon, ezt kívánatosnak tartsa, vagy legalábbis közönyösen beletörődjön.
Testvéreim, azért némi ellenállást tanúsítsunk már. Nagyszüleink még meghaltak az európai eszméért, minimum annyival tartozunk nekik, hogy higgyünk az európai jövőben.