Esterházy Kertész Gályanaplójáról
Esterházy néhány mondata után tudtam, hogy ezt el kell olvasnom:
"Látunk valakit a hatvanas, hetvenes évek dermedtségében, aki, lényegében a nyilvánosság teljes kizárásával, teszi a dolgát, írja, amit írnia kell."
Micsoda humora van a történelemnek, hogy ebből repetázunk.
Vagy hozzájuk vadulsz, vagy magadba vonulsz. Esetleg elhülyülsz, de azt meg önként nem választja az ember. Bartis a miskolci beszédét azzal zárta, hogy egy fehér papírlapnál itt már nincs nagyobb otthona, ez volt -- talán -- 2008-ban.
Kertész nagysága, hogy nem sajnáltatja magát, hanem teszi a dolgát, ír, mert írnia kell. Nincs más. Attitűdje rokon Hamvaséval, aki intellektusához nem méltó állásokba kényszerítve kutatott és írt és hozta létre az elképesztő életművét.
Ez van, feleim. A fehér papírlap. És az a szabadság, hogy mi igazat akarunk mondani. A művész biztosan (mert ha nem igazat állít, akkor nem művész), a jól élni akaró ember valószínűleg. Felszabadító, hogy mi kimondhatjuk, amit akarunk, a mindenkori Közép-Európai hatalom és nyaloncai viszont hazudni kényszerülnek -- akár tudják, akár nem.
Ki fogunk tartani.
És írunk tovább.