A magyarság negatív felhangja
Van egy mellékíz nemzetem sok tagjának viselkedésében, amit régóta próbálok megfogalmazni, mert régóta érzem, hogy én nem ilyen vagyok, engem ez taszít.
Itt tartok:
Cinizmussal kevert sértettség.
Azt próbáld kitapintani, amikor az F1 közvetítés magyar kommentátora 2 kör után azt mondja, hogy "most már JÓ VOLNA megnézni egy ismétlést a rajtról". Ő is tudja, hogy mindig ismétlik vagy 5x, de nem tud uralkodni magán, kiszakad belőle.
Azt idézd magad elé, amikor ülsz a vonaton, jön a kaller és melletted a mamából kiszakad, hogy "na ez is jókor jön". Ő is tudja, hogy természetes, hogy ellenőrizni fogják a jegyét, csak valahogy túl későn, túl hamar, túl melegben, túl hidegben, túl sapkátlanul, túl akárhogy érkezik. Nem jó az élet, ahogy van.
A kollégából kifakadó "persze ez is velem történik".
A jelzésértékű sóhajtozás mögötted a sorban, ha merészelsz a sóhajtozó szerint túl lassan elpakolni.
A gesztusokban megjelenő gondolkodás arról, hogy velünk mások kibasztak.
Szóval ez tőlem idegen, ez a magyarságnak nem válik büszkeségére, ez egy hátráltató, szégyellni való folt a nemzetünkön. Reméljük, hamar meghaladja az, akinek ezt meg kell haladnia.