A hőseid nem hősök
Azt gondoltad gyerekként, hogy a hősiesség (+ minden járulékos) egy hétköznapos dolog.
Biztosan benne van a tanárodban, a kedvenc popzenészedben, a buszvezetőben, a boltosban, a Rendes Emberekben.
Aztán láthattuk, hogy többségüknek nem elveik vannak, hanem érdekeik. És a legfőbb érdekük az, hogy a kis picsányi sikerüket, egzisztenciájukat, életüket megőrizzék, és ne vállaljanak a minimálisan szükségesnél több kockázatot. Az ünnepségeken szavalt Petőfi-versekről meg mindenki tudta (a hozzám hasonló naiv gyerekek kivételével), hogy az nincs ám komolyan gondolva.
'89-ben egy pillanat alatt lett mindenki a kommunista rezsim örök ellensége. '10-ben egy pillanat alatt lett mindenki a ballib kormány örök ellenzéke. '25 elején egy pillanat alatt lett mindenki a maffiakormány örök ellenzéke.
Mindig megvárják, amíg már biztonságos.
Mindig a győztes csapathoz húznak.
Mindig letagadják a korábbi gyávaságukat.
Felnőni annyi, mint felismerni, hogy az emberek többsége nem hős. Nem nagy hőstettekről beszélek, hanem az olyanokról, hogy ne tapsoljak nyálcsorgatva a hazánkat aktuálisan kirabló hatalomnak. Ellenezzem, tüntessek, ne tartsam fenn a döntéseimmel, gondolkodjak szabadon, csupa ilyesmi. Önálló gondolat vigyázatlankodjon a homlokunkon.
Na ez az, ami nem megy sokaknak, és ezt a hozzánk hasonlóknak fájdalmas megtanulni.